2016. február 22., hétfő

Boldogságmítoszok - Tények és tévhitek Sonja Lyubomirsky


Kellemes könyv. Jó olvasni, nem akadozik, nem bonyolítja túl, nem akar mindent megmagyarázni. Ebből következően széles körben ajánlom, tinédzser kortól az aggastyánokig.
Az író olyan közkeletű mítoszokat vizsgál, amik nehezítik, de mondhatjuk azt is, hogy akadályozzák az egyén boldogságát. Az ember mint szociális lény nehezen szabadul a környezete rabságából. Megtanuljuk mit illik csinálni is mit nem. Nem illik nevetni temetésen, a rágót kiköpni, teli szájjal beszélni. De ugyanígy illik férjhez  menni az álom férfihez és boldognak lenni vele akkor is ha alkoholista. Illik gyerekeket, sőt hármat szülni és egyre boldogabbnak lenni minden egyes újabb gyerekkel. Nem illik szingliként vidámnak lenni és jó életet élni. Illik jól fizető munkát találni és halálra dolgozni magunkat. Szégyen keveset keresni, de illik boldognak lenni ha a sokat keresünk. Illik nem kinevetni a halált, hanem várni az elmúlást szépen csöndben, hiszen úgy sem lettünk filmsztárok, akkor meg minek küszködni tovább?
Miről szólnak ezek a mítoszok? Az egyénről? Nem inkább az elvárásokról? Ha felfogjuk, hogy nem dől össze a világ, hogy nem teljesítjük az éppen aktuális társadalmi, kulturális, politikai elvárásokat, nem mi vagyunk eszement bolondok, hanem a világon kellene módosítani, akkor már tettünk a lépést afelé, hogy néha néha boldogak lehessünk.

Hivatalos leírás:

Aminek boldogítania kellene, de nem boldogít. Aminek nem volna szabad örömet okoznia, de mégis örömet okoz. Egy életen át boldog leszek, ha megtalálom a páromat, gyermekeim születnek, gazdag leszek, és szép szakmai karriert futok be? Nem lehetek boldog, ha egyedül maradok, ha elváltam, ha anyagi gondok szakadnak rám, vagy ha pozitívak lettek a leleteim? Az öregedés és a beteljesületlen álmok szükségszerűen boldogtalansághoz vezetnek? A kötetben Sonja Lyubomirsky tudományos vizsgálatok eredményeit felvonultatva, mégis olvasmányos stílusban, a hétköznapi életből vett sok-sok példán keresztül világít rá arra, hogy ezek a közhiedelemben élő „mítoszok” alapjában véve tévhitek, a hozzájuk kapcsolódó hamis elvárások pedig sok probléma és hibás döntés forrásává válhatnak, megakadályozhatják például azt, hogy rálássunk az életünk negatív fordulataiban rejlő növekedési, megújulási lehetőségekre. Meggyőző érveléssel mutatja be, hogy az életünkkel való tartós megelégedettség és a boldogságérzet alapját nem a körülmények kedvező alakulása biztosítja, hanem a megfelelő tudati és érzelmi beállítottság, és hathatós támogatást nyújt ezek kialakításához.

2016. február 16., kedd

Ifjú titánok Schäffer Beáta


Míg a Z generáció egyenlőre csak a tanárok agyát forralja fel, az Y generáció már jelentős számban van a munkaerőpiacon. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy 50 éves középvezetőként egy 12 éves lányom van, miközben a munkahelyemen nyugdíjas kollégák is dolgoznak még. Egyszerre van kapcsolatom a Z, X, Y, baby boom generációval és a szülők lévén a 70 éves veteránokkal is.
Természetesen egy csomó különbség van a generációk hozzáállásában, tudásában, attitűdjeiben, motivációiban, de óvakodnék attól, hogy bármelyek generációt beskatulyázzuk. Csábító lehet, hogy egyértelmű kategóriákban gondolkozzunk, de a világ csak nem akar ilyen szép szabályos lenni. A kategóriákban gondolkodás magával hoz sztereotípiákat, amiktől aztán baromi nehéz szabadulni, főleg ha nincs idő arra, hogy mélyebben elgondolkodjunk a kategóriába sorolt dologról, legyen az egy autó, vagy akár egy dolgozó. Én azt javaslom mindenkinek, hogy az adott embert nézze és ne azt, hogy milyen generációba sorolható be. Ennek ellenére fontos tudni, hogy miért mások az Y és Z generáció tagjai. Ilyen roham tempójú változás, ami a világban az 50-es évek óta egyre gyorsabban zajlik, soha nem volt még a történelem során. Nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy az együtt élő 6 nemzedék tagjai eltérő hatásoknak voltak kitéve (kulturális, technikai, technológia, történelmi, politikai stb.) a felnőtté válásuk ideje alatt. Iszonyatos otrombaság, a bezzeg a mi időnkben duma. Szinte minden megváltozott 30 év alatt. Még a vegyi anyagok sem azok, amikkel akár 20 évvel ezelőtt találkozott a gyerek. Egy szó mint száz, türelem! A megértés, beleérzés, elgondolkodás, megismerés, a különbözőségek elfogadása és mindenek előtt az értő, meghallgató kommunikáció soha nem volt még ilyen fontos mint ma. Nincs más lehetőség, szót kell értenünk egymással.

Ez a könyv egy rövid bevezető az Y generáció világába.

Hivatalos leírás:


Új korosztály népesíti be a cégek vezetését: itt a 80-as évek óta született Y generáció, a mai harmincasok nemzedéke! Lendületesek, okosak, tele vannak energiával csakhogy egészen másképp működnek, mint a náluk idősebbek. Mindenáron sikerre törekednek, és ennek érdekében nyíltan vetélkednek egymással, sőt vezetőikkel is. Hogyan fordítsuk ezt az energiát jó irányba? Hogyan ösztönözzük őket, és hogyan hozzuk felszínre értékeiket, hogy azok az egész szervezet hasznára váljanak? Erre és még sok más fontos kérdésre ad választ az Ifjú titánok, értékes segítséget nyújtva a helyzettel mind gyakrabban szembesülő HR vezetőknek és vállalati mentoroknak sőt magának az Y generáció tagjainak is.

2016. február 2., kedd

Értelmes szenvedés: A bolfogság Szendi Gábor


Élvezetes olvasmány. Semmivel sem marad el az amerikai írók hasonló könyveitől, amiből párat volt szerencsém elolvasni. Szendi jól ír. Könnyű olvasni, nem unod meg az első 10 oldal után. Azoknak is ajánlom, akik boldognak érzi magukat és azoknak is akik boldogtalanok. Sajnos nekik biztosan nagyobb erőfeszítésbe kerül elolvasni és észrevenni benne azokat a dolgokat, amit másként kellene gondolniuk, vagy csinálniuk. Ez a boldogságról írt könyvek és minden önsegítő könyv paradoxona. Jól kellene lenniük hozzá, hogy nekiálljanak, befogadják és elfogadják és megvalósítsák az abban leírtakat. Ezért születnek az újabb és újabb könyvek, mert van rá igény, mivel könyvből senki nem tudja megváltani / megújítani / átalakítani / jobbá tenni a saját életét.


Hivatalos leírás:

Képzeljük el, hogy jóllakottan, napbarnítottan és egészségesen üldögélünk az úszómedencénk partján, a vízben boldog gyermekeink lubickolnak, mellettünk fekszik csodaszép feleségünk/jóképű férjünk, a garázsban állnak a drága autók, a kertész a háttérben éppen gereblyézi a füvet... Vajon ha e pillanatban megkérdezné tőlünk valaki, boldogok vagyunk-e, mit felelnénk rá? SZENDI GÁBOR szerint a válasz nem egyértelmű. A valódi boldogság ugyanis szinte mindig küzdelemmel, verejtékkel, nyugtalansággal jár: az érzést a remény és a kétség közti hányódás, a kudarcok és a sikerek, a meg nem értettség és az elismertség, a kitaszítottság és az elfogadottság váltakozása jellemzi. Szendi új kötetéből kiderül, hogy milyen technikákkal, módszerekkel lehet előidézni és fenntartani ezt a boldog állapotot, fokozni a boldogságszintet, vagyis elsajátítani azt a szemléletmódot, amely révén boldogabbak lehetünk. A szerző tehát állítja: a boldogság tanulható!

2016. január 24., vasárnap

Isten az agyban Szendi Gábor


Érdekes könyv. Gimis koromban sokat gondolkodtam azon, hogy vajon az agyunk egy antenna-e, ami belemerül az éterbe, amin mindenki osztozik. Így már érthetők a halálközeli élmények hasonlósága, a telepátia, az Isten élmények, a szellemek. Akkoriban sok sci-fit, meg Nemerét, Danikent olvastam :).
Ha ezt nem is bizonyítják a kutatások, de azt igen, hogy az agyunkban van valami, (fizikai szinten), ami szinte kikényszeríti a hitet. Aztán, hogy ez a hit pontosan milyen formát ölt, attól függ az egyén milyen kultúrában szocializálódik. Ha vallásos közösségben, akkor átveszi annak a vallásnak hitelemeit, szokásait. Ha állandóan idegenekről szóló sorozatokat néz a tévében, akkor UFO hívő lesz. Az egészen ijesztő, hogy erős mágnessel kiválthatóak olyan élmények, amikről korábban egyértelműen azt gondolták, hogy természetfelettiek. És ez nem Szendi kitalációja!
Itt egy TED videó az ún. optimista elfogultságról, ami kikapcsolható mágneses térrel.
http://www.ted.com/talks/tali_sharot_the_optimism_bias
És egy másik példa, ebben az esetben a morális ítélőképesség megváltoztathatóságáról van szó.
http://www.ted.com/talks/rebecca_saxe_how_brains_make_moral_judgments
A leginkább ijesztő az, hogy szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy az állam titkos laborjaiban ne folynának kísérletek ebben a témában. Amennyiben nincsenek nyilvános kísérletek a témában, nem is tudhatunk róla, hogy mikor, milyen eszközzel kísérleteznek rajtunk, hiszen azt sem tudhatjuk mi mindent lehet kívülről befolyásolni az agyunkban. A boltban vajon mindig azt vesszük meg, amit szeretnénk? A választáskor a szavazó fülkében, arra szavazunk, akire szerettünk volna? Azért ha a fémnyakláncunk elkezd mozogni, vagy forog a gyűrű az ujjunkon, és ehhez még hideg érzés is társul, valamint megjelenik Jézus a müzlis dobozon, kezdjünk gyanakodni, valaki szórakozni kezdett a halántéklebenyünkkel!


Szendi angol nyelvű irodalmat olvas, a pápák, szentek neveinél nem a magyar írásmódot használja. Siennai Szent Katalin, magyarul Sziénai, Urbán pápa, magyarul Orbán pápa.


Hivatalos leírás:

A női nem evolúciós megközelítése (A nő felemelkedése és tündöklése) után az isten-élmények állnak a tudományos gondolkodás közép pontjában. "Nem a nyelv és az eszköz, hanem a hit különbözteti meg az embert az állattól. A könyv a hitmodult elemzi az epilepsziától a parajelenségeken át a stigmákig." Mint előszavában utal rá, a hitszükséglet alapvető emberi hajtóerő, de egyben a manipulálhatóság forrása is. A könyv első részében a vallásos élmény és a halántéklebeny különös kapcsolatát mutatja be. Hogyan tért meg Saul a damaszkuszi úton, s lett belőle Pál? Miféle isteni hangok indították el Jean D'Arcot Franciaország felszabadítására? Miért oly gyakori a szentek, vallásalapítók, hirtelen megtértek közt a halántéklebeny epilepszia? Az ember hitkereső lény, agyában előrehuzalozottan ott található a "hitmodul". A szerzőt nem foglalkoztatja, vajon a hitmodult Isten vagy az evolúció "építette-e be" az emberi agyba - szerinte ez eldönthetetlen világnézeti kérdés -, hanem a modern agykutatás új irányzatának, a neuroteológiának az eredményeire koncentrál. Mi történik az agyban az Istenélmény alatt és a meditatív állapotokban? Van-e ateista hitélmény? Mi a jelenlétérzés? Milyen a mesterségesen generált istenélmény? Hogyan befolyásolja a Föld mágneses tere hitünket és mindennapjainkat? Mi a közös a kábítószerélményben és az istenélményben? Milyen volt az ókori emberek istenhite? A hit és a jobbfélteke szoros kapcsolatából kiindulva Szendi napjaink számos izgalmas kérdését elemzi, úgymint a halálközeli élményeket, az UFO elraboltatási élményeket, a kísértetjárta kastélyok titkait, és más paranormális jelenségeket. A könyvet a stigmatizáció jelenségének elemzése zárja. Kiknél és hogyan jelennek meg Krisztus sebei? Szendi ismerteti a híres stigmatizáltak, mint Assisi Szent Ferenc, Sienai Szent Katalin, Gemma Galgani és Pio atya történetét, majd felvázolja a stigmák keletkezésének lehetséges tudományos magyarázatát. Csodák mindig voltak, és csodák mindig lesznek. A csodák olykor az emberben magában rejlenek. Az ember hittörténetének tanulmányozása, vagy a könyvben ismertetett tudományos kutatási eredmények egyaránt azt bizonyítják, hogy a hit előrehuzalozottan ott van agyunkban, s az emberi lélek úgy tűnik, akkor tud hatékonyan működni, ha a hit mozgatja. A hit mindent átható jellege meghatározza egy ember gondolkodását, viselkedését, érzéseit. Hit nélkül nincsenek célok, nincs erkölcs, hit nélkül az ember csak vegetál. A hit mindenki beépített gyári tartozéka, mondhatni alapfelszereltség. A kérdés, olyan volt-e valakinek az élete, neveltetése, hogy sikerült-e beindítani a hitprogramot. Szendi Gábor a nagy sikerű. A nő felemelkedése és tündöklése után ezúttal a lélek, a hit a vallás titkairól!
Csodák mindig voltak és mindig lesznek. Ám ezek a csodák olykor magában az emberben rejlenek.



2016. január 5., kedd

Sapiens - Az emberiség rövid története Yuval Noah Harari


Picit többet vártam tőle a kritikák alapján. Vegyünk egy kis Niall Fergusont keverjünk össze Jared Diamonddal, adjunk hozzá némi Bill Brysont és James Burke-öt, rázzuk össze fújjunk rá egy csöpp Carl Sagan habot és voila kész. Az a bajom, hogy túl sokat olvasok. Nehéz már igazán meglepni. Ennek ellenére nagyon ajánlom a könyvet bárkinek, aki unja a hagyományos történelem oktatást, száraz adatokkal, számokkal és el szeretne emelkedni a részletektől, hogy lássa az egészet, most éppen Harari szemével.

Hivatalos leírás:

A tűz tett minket veszedelmessé. A pletyka együttműködővé. A mezőgazdaság még éhesebbé. A mitológia tartotta fenn a törvényt és a rendet. A pénz adott valamit, amiben mind bízhatunk. Az ellentmondások teremtették meg a kultúrát. A tudomány tett minket a teremtés urává. De egyik sem tett boldoggá...
A világhírű jeruzsálemi egyetemi tanár szerint így foglalható össze annak története, ahogyan jelentéktelen majmokból a világ uraivá váltunk.

2015. december 21., hétfő

Jézus - Egy kivégzés igaz története Martin Dugard, Bill O'Reilly


Kevés olyan személy van a történelemben, akinek az élete, halála és annak körülményei egyaránt fontosak lettek volna a jövő eseményeire nézve. Jézus csak és kizárólag az általa bejárt utat járhatta. Nem volt más lehetősége. Meg kellett halnia, akkor, és úgy, ahogy meghalt. A rómaiak, a zsidók a maguk előre megírt szerepüket játszották és nem is játszhattak mást. Jézus volt a főszereplő, a többiek csak asszisztáltak a végkifejlethez. Történhetett volna másképpen? Lehet, de akkor a világ biztosan egészen másképpen festene.

A szerzők igyekeznek bemutatni a rómaiak romlottságát és kegyetlenségét, ami nem volt egyedülálló abban a korban. A zsidó papok semmivel sem maradtak el mögöttük.
Erős a kontraszt az intrikáló, pénz- és hataloméhes zsidók, a naturálisan kegyetlen, perverz  és nem kevésbé pénz- és hataloméhes rómaiak és a szelíd, céllal létező Jézus között.

Jézus életének főbb eseményeit végig bibliai idézetek erősítik. Sokszor annyira a szöveg részévé válnak, hogy ha nem lenne ott a lábjegyzet, észre sem vennénk. A beleélést térképek segítik, azonban ezek a magyar kiadásban néhol betűhiányosak. De az eredetiek sem feltétlenül a leginformatívabbak. Szerencsére az interneten másodpercek alatt találunk jobbakat.


http://www.jkdoyle.com
Jézus utolsó napjának eseményei is mennyivel személetesebbek képen.

http://www.historicjesus.com
Végig úgy olvastam a könyvet, hogy a mobilomon az aktuális eseményekhez kerestem képeket az interneten. Nagyon ajánlom ezt a fajta olvasási módot! Sokkal jobban beleéltem magam így a történetbe, látva a helyszíneket, térképeken és fotókon.

A térképek és az  illusztrációk lehetnének a könyv erősségei, de inkább csak bosszantóak.
Apró hibák amiket észre vettem. A római borban biztosan nem volt hozzáadott cukor, hiszen akkoriban a ma ismert cukor nem létezett. Egy helyen az Antónia erőd, Anatóliai erődként szerepel.

Ajánlom hívőknek és nem hívőknek egyaránt. A könyv gyomorforgató jeleneteket is tartalmaz, az erre érzékenyek ezeket a részeket kihagyhatják!


Hivatalos leírás:

Mintegy 2000 évvel ezelőtt egy szeretett és karizmatikus ifjú „forradalmár” felforgatta a Római Birodalom egyik legtávolabbi tartományát. Miközben a béke és a szeretet erejét hirdette, nagy hatalmú ellenségeket szerzett magának.
A könyv elrepít a korszak forrongó világába, és bemutatja azokat a jelentős hatású eseményeket, amelyek elkerülhetetlenné tették Jézus halálát. A názáreti életének és korának e magával ragadó, történelmi tények felhasználásával megírt regényében nem Messiásként, hanem emberi oldaláról ismerhetjük meg Jézust.

2015. december 19., szombat

Konzulváros China Miéville


Nehezen indul a könyv. Vagy legalább is számomra szokatlanul lassúnak tűnt az első talán 60-70 oldal. Aztán egy pillanat alatt változott az egész, mintha a hullámvasút elért volna szépen lassan a tetőpontra, egy pillanatig megállt és őrült sebességgel elindult a végállomás felé. Nagyon érdekes és elgondolkodtató idegen világot vázolt fel Miévelle. Egy csomó részletbe bele lehetne kötni, de pont ezt nem szabad, ha sci-fit olvas az ember. Minden logikai hibája, következetlensége, homályossága, technikai lehetetlensége ellenére hagyni kell, hogy csak ússzon az ember a szöveg hátán. Ha jó a szöveg és izgalmas az alapgondolat, akkor ez menni fog. Ez a könyv ilyen. Könnyű úszni vele de nem a kezdő sci-fi olvasóknak való.


Hivatalos ajánló:

Az ismert univerzum peremén, az Arieka nevű bolygón áll Konzulváros, ahol az emberek nemzedékek óta békésen élnek légburokba zárt diaszpórájukban. Az őshonos faj élő, szerves metropolisza az univerzum legkülönösebb teremtményeinek ad otthont, akikkel kizárólag a különleges adottságokkal rendelkező emberek, a konzulok képesek kommunikálni. Ariekán emberöltők óta minden a legnagyobb rendben zajlik, és Konzulváros éli a világtól elzárt gyarmatok békés, unalmas életét. Egészen addig, amíg egy újonnan érkező hajó és furcsa utasai fel nem borítják a megszokott egyensúlyt.

Avice kislányként azt hitte, Konzulváros maga az egész a világ aztán egyike lett azoknak a keveseknek, akik kijutottak a gyarmatosított űrbe, ahol különös hajók siklanak a mindennapi világ alatti térben. Mire visszatér egykori otthonába, már teljesen más szemmel nézi a valaha természetesnek vett furcsaságokat, és bármennyire is tiltakozik ellene, mégis központi szerepet játszik a bolygót megrengető eseményekben.