2014. október 24., péntek

Az élet évszakai Jim Rohn


Ez egy hagyományos motivációs könyvecske. Mindössze 12*16,2 cm, 80 oldal. Kb. egy 30 oldalas hagyományos könyvnek felelhet meg. Nem mondom, hogy nincs benne pár gondolat, ami érdekes, de semmi új. Sok sok metafora, az évszakokhoz kapcsolódóan. Olyan mint egy prédikáció. Ezeknek a könyveknek a legnagyobb hibája, hogy azt propagálja, hogy mindenért Te vagy a felelős. Ne lazsálj, legyél bátor, vágj bele, állj fel ha elbuksz. Az élet ennél azért egy picit összetettebb..

Mi a gondom a self-help iparral kapcsolatban? Az egyik az, hogy ténynek veszi, hogy bárkiből lehet bármi, csak akarnia kell. Az egyéni különbségek, kezdve az adott egyén örökölt tulajdonságaitól kezdve, az őt ért kulturális és szociális hatásokon át, beleértve a szülők, az oktatás, az interperszonális kapcsolatokat, az aktuális környezetig (kultúra, társadalmi berendezkedés, egyéni lelki és fizikai állapot), amiben a személy éppen egy self-help könyvet olvas, végletesen eltérőek lehetnek. Hiszen az őt ért hatások, az élet út, amit addig bejárt, amit olvasott, hallott, látott, még testvérek esetében is különböznek. Mindenki egyéniség! Nem lehet milliónyi egyénre azonos mintát ráhúzni. Nem lehet, ennek a milliónyi egyéniségnek azonos a jövője. Ez nem az egyéni akaraton múlik! Nem csak azon.
A másik gondom, attól, hogy vannak sikeres példák, nem szabadna levonni azt a következtetést, hogy egy módszer működik! Ez érvelési hiba, post hoc ergo propter hoc! Ami utána az miatta. Hát persze. A kudarcot negligáljuk, a sikerekről könyvet írunk!
Nagy számú követő esetén mindig lesznek sikerek! Ez sajnos nem jelent valódi megerősítést. Miben különbözök a self-help ipar, a közönséges csalóktól?

Hivatalos ajánló:

A könyv bepillantást nyújt a természet és az ember törvényeit egymáshoz fűző szálak szövevényébe.

Egyedülálló képet ad arról, hogy az élet és az üzlet mennyire hasonlít a váltakozó évszakokhoz. Egyként tanulmányozza a diadalt és a tragédiát... valamint azt a hatást, melyet e két dolog gyakorol egyéni életünk alapvető minőségére.

2014. október 16., csütörtök

Az alkotó elem - Fedezd fel, mire születtél, és minden megváltozik Ken Robinson


A könyv többnyire az oktatást szapulja, számunkra ismeretlen emberek életével példálózik.

Hivatalos leírás:

„Ha képzeletünket és kíváncsiságunkat szabadjára engedjük, többé semmi sem lehetetlen.”

Sir Ken Robinson a kreativitás, az innováció és a humán erőforrások nemzetközileg elismert szakértője rendkívül szellemesen és mély emberséggel arra buzdít bennünket, ne hallgassunk a pesszimistákra, ne sodródjunk a tömeggel, hanem keressük meg igazi alkotó elemünket – képességeink és vágyaink találkozási pontját.
A könyvben többek között Paul McCartney, Bob Dylan, Meg Ryan, Jay-Z, beszélnek alkotó elemük felé vezető utazásuk egy-egy fordulópontjáról, vagy éppen zsákutcájáról, végül a megérkezés öröméről és kiteljesedéséről.
A szerző szerint nagyon sokan lennénk képesek hasonló utakra és teljesítményre, de a modern világ uniformizált oktatása inkább kishitűséget támaszt bennünk saját képességeinket illetően, mintsem bátorítana velünk született tehetségünk kibontakoztatásában. Úgy véli, oktatási rendszerünket mielőbb új alapokra kell helyeznünk, hogy ne ölje ki belőlünk és gyerekeinkből a kreativitást.
Az alkotó elem szenvedélyes és meggyőző felhívás arra, hogy másképp gondolkodjunk önmagunkról és a világról. Támpontot ad jövőnk alakításához, gyerekeink kreatív neveléséhez, vágyaink és álmaink megvalósításához, hogy megtaláljuk önmagunkat és saját alkotó elemünket.

Eladni emberi dolog Daniel H. Pink


Jó! Nagyon jó könyv! Pink Motiváció 3D könyve nem igazán tetszett. Jó volt, de sok volt a felesleges szöveg. Ez a könyv is nehezen kezdődik, de szerencsére a bevezető után nagyon belelendül. Minden szava arany! Csak ajánlani tudom!


Daniel H. Pink legújabb könyvében meglepõ kijelentést tesz: Mind értékesítõk vagyunk.
Szinte sokkolta ez a felismerés, miután egy alkalommal kétheti tennivalóit, emailjeit, sms-eit, tárgyalásait elemezte. Rájött, ideje túlnyomó részét, mint az értékesítõk, mások meggyõzésével tölti, és egyre több energiája megy el arra, hogy rávegye valamire kollégáit, üzleti partnereit vagy a családját.
Rádöbbent, valahol mind értékesítõk vagyunk. És ha már így van, miért ne csinálhatnánk jobban?
Az Eladni emberi dolog új szemszögbõl mutatja be az értékesítés mûvészetét és tudományát. Számos izgalmas kísérlettel, tudományos kutatással támasztja alá az eddigi ismereteinknek látszólag ellentmondó felfedezéseket. Kifejti, miért nem az extrovertáltak a legjobb értékesítõk, és bebizonyítja, manapság a problémák megoldása helyett sokkal fontosabb a problémák feltárása.
A bemutatott hasznos módszerekkel és gyakorlatokkal sokkal érthetõbbé és meggyõzõbbé tehetjük üzenetünket, mert eladni emberi dolog, amibõl mindannyian profitálhatunk.
Daniel H. Pink a HVG Könyveknél eddig megjelent kötetei: A megújult elme, Motiváció 3.0 és Johnny Bunk kalandjai.

2014. szeptember 26., péntek

Az alkotó tér Ken Sir Robinson


Érdekes, élvezetes könyv. A vége felé sok amerikai iskolai példa van, amit mi itt a világ végén nem ismerünk, nekünk nem sokat mondanak. A kreativitást az oktatáson és a kultúrán keresztül vizsgálja. Ez nem az a könyv amiben az van lépésről lépésre leírva, hogyan legyél kreatív, de megvilágítja a kreativitás fogalmát egy nem hétköznapi látószögből. Ajánlom.

Hivatalos leírás:

Gyakran mondják, hogy az oktatás és a szakmai képzés a jövő kulcsa. Ez igaz, de ezeket a kulcsokat két irányba lehet elforgatni. Az egyik irányba forgatva elzárjuk az erőforrásokat, még azoktól is, akiktől származnak. A másik irányba forgatva felszabadítjuk az erőforrásokat, és visszaadjuk az embereket önmaguknak. Ahhoz, hogy felfedezzük igazi kreatív potenciálunkat - szervezeteinkben, iskoláinkban és közösségeinkben -, másképp kell gondolkodnunk önmagunkról, és másképp kell viselkednünk egymással szemben. Meg kell tanulnunk kreatívnak lenni. - (Ken Robinson) Dr. Sir Ken Robinson nemzetközileg elismert vezető személyisége a kreativitás, az újító szemlélet és az emberi erőforrások fejlesztésének. A világ minden táján előadásokat tart arról, hogy az új világgazdasági helyzet milyen kreatív megoldásokat követel meg az üzleti élet és az oktatás terén. Sir Ken az Egyesült Királyságbeli Warwick Egyetem professzor emeritusa. Európai, ázsiai és egyesült államokbeli kormányzati szervekkel, nemzetközi hivatalokkal, Fortune 500 cégekkel, valamint több vezető kulturális szervezettel dolgozott együtt szerte a világon. A 2006-os és 2010-es TED konferencián tartott híres előadásait emberek milliói nézték és nézik világszerte. A művészet érdekében végzett munkájáért 2003-ban II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte. A Time, a Fortune és a CNN 2005-ben beválasztotta a Principle Voices szakértői csapatába. Az oktatás, a kreativitás és a kulturális fejlődés terén végzett nemzetközi munkájáért számos tiszteletbeli címet és díjat kapott. Sir Ken Robinson húsz nyelvre lefordított bestsellere, Az alkotó elem - Fedezd fel, mire születtél, és minden megváltozik 2010-ben jelent meg magyarul.

2014. szeptember 18., csütörtök

Töltődj fel! Brendon Buchard



Hivatalos leírás:

Hogyan élhetünk ilyen alacsony energiaszinten?  Brendon Burchard napjaink egyik legsikeresebb személyiségfejlesztõ trénere támadást indít a fásult, középszerû, túlterhelt és stresszes élet ellen. Súlyos autóbalesete után rájött, három kérdést érdemes lenne gyakrabban feltennünk magunknak: Éltünk-e? Szerettünk-e? Számítottunk-e? Saját élettapasztalata és tanácsadói munkája alapján meggyõzõen fejti ki, hogyan aktivizálhatjuk a bennünk rejlõ tíz motiváló elemet, amely energiát ad, hogy ne pusztán leéljük az életünket, hanem valóban élvezzük minden pillanatát.

2014. szeptember 13., szombat

Irányítsa főnökét! John Baldoni



Ez a könyv nem egy könnyen olvasható regény. Nem egy tejszínhab, hanem egy súlyos, sűrű brownie. Nem a tartalommal van baj hanem a szerkesztéssel illetve annak hiányával. Sok hasznos dolog van a könyvben, de nekem nem állt össze egy egésszé. Sok az ismétlés, de nem  megerősítő ismétlés, hanem olyan véletlenszerű. Olyan mintha sok kis önálló előadás, blogbejegyzés vagy cikk lenne egymás után dobálva. Szerintem ebből lehetett volna csinálni egy használható max. 20 oldalas jegyzetet, Ez egy nagyon tömény jegyzet lenne, mert nagyon sok információ van a könyvben, amolyan esszencia.

Hivatalos leírás:

Felkészült arra, hogy elismert, nagy formátumú és hatékony vezetővé váljon? Az Irányítsa főnökét! ehhez a szerepváltáshoz ad útmutatót és nélkülözhetetlen vezérfonalat. Akkor lehet sikeres irányító, ha az olyan képességeit, mint a közösségteremtés, az energikusság, az empátia, a rugalmasság és a perspektivikus gondolkodás tökélyre fejleszti - ezek ugyanis azok a klasszikus vezetői vonások, amelyekkel a szervezet bármely szintjén dolgozó embereket a leghatékonyabb és legjobb munkára lehet serkenteni. A 3K (koordináció, kooperáció, kollaboráció) keretei között ugyanis a felső vezetők, a középvezetők és a beosztottak nem egymás ellenfelei, hanem egy olyan játék résztvevői, amellyel mindenki csak nyer. Ez a módszer a középvezetők munkájában a legfontosabb, ugyanis ők azok, akik főnökeikre, azonos szinten dolgozó munkatársaikra és beosztottjaikra egyaránt hatással vannak: elköteleződésük és viselkedésük mindhárom csoportnak példát nyújthat. John Baldoni nemzetközileg elismert vezetési tanácsadó (coach). Számos, vezetéssel kapcsolatos könyv szerzője, és szerepel a 2007-ben összeállított, "A világ harminc legbefolyásosabb vezetőguruja" sikerlistán. Ő írja a Harvard Business Publishing szakfolyóirat és a Bloomberg.com üzleti hírportál "Vezetés a munkában" című közös rovatát. Vezetéstudományi tanulmányai megjelentek a BusinessWeek.com és a FastCompany.com oldalakon. Rendszeresen hivatkoznak rá a New York Times, a USA Today és az Investor's Business Daily cikkeiben.

2014. szeptember 8., hétfő

Kiszámíthatóan irracionális Dan Ariely


Érdekes, humoros, könnyen olvasható könyv. Nem akar nagyon tudományos lenni és nem is akar hatalmas tanulságokat ránk erőltetni. Ránk bízza, hogy gondolkodjunk el a leírtakon. Ariely nem más kutatók példáit ismétli, hanem a sajátjait ismerteti. Más könyvekből ismerősek lehetnek ezek (pl. Tim Harford), de az érdekes és sokszor önironikus tárgyalás miatt sokszor az újdonság erejével hat.


Ajánlom!


Hivatalos leírás:

Amikor döntéseket hozunk az életünkben, azt hisszük, hogy képben vagyunk. Úgy gondoljuk, hogy ésszel, racionálisan választunk. Igaz ez? Dan Ariely az MIT viselkedésgazdaságtan-kutatója meglepő és megvilágosító erejű kísérletek sorozatával cáfolja azt a közkeletű vélekedést, hogy alapvetően racionálisan viselkedünk. Hétköznapi tapasztalatokat ötvözve merész, új elméletekkel feltárja, hogyan írják felül az előzetes várakozások, az érzések, a társadalmi normák és egyéb rejtett, látszólag illogikus erők az ítélőképességünket. Nem elég, hogy mindennap hibázunk, bizonyítja Ariely, de újra meg újra ugyanazokat a hibákat követjük el. Mindig mindent túlfizetünk, alábecsülünk és halogatunk. Nem ismerjük fel, milyen erős hatással vannak az érzelmeink arra, hogy mit akarunk, és hajlamosak vagyunk túlértékelni azt, amink van. Ám ezek a hibás viselkedésminták nem véletlenszerűek és nem is értelmetlenek, hanem szisztematikusak és előre láthatóak - ez tesz minket kiszámíthatóan irracionálissá. A Kiszámíthatóan irracionális új alapokra helyezheti kapcsolatunkat a világgal - csak az első kis lépést kell megtennünk.