2018. június 21., csütörtök

A lélek humora Kollár János

Kép: www.mipszi.hu
Érdekes könyvecske. Könnyed betekintés egy pszichoterapeuta eseteibe, szakállas viccekkel bevezetve.

Hivatalos leírás:

Több ​célom is volt. Az egyik természetesen a szórakoztatás. A másik, hogy bepillantást nyújtsak egy terapeuta munkájába, és eloszlassak néhány olyan előítéletet, amely a pszichológiával, pszichológusokkal, pszichiáterekkel, pszichoterapeutákkal kapcsolatos.

Pszichológus vagyok… Megható és végtelenül megtisztelő, hogy különböző emberek mások előtt eltitkolt, mélyen elhallgatott érzéseiket, gondolataikat tárják fel előttem. Segítségnyújtás közben igyekszem magam is sokat tanulni tőlük és általuk… Sokak számára talán újdonság lehet, hogy terápiába nem csupán beteg emberek járhatnak. Egészséges emberek is vehetnek igénybe terápiás segítséget… Lehet, hogy valaki pusztán nehéz élethelyzetbe kerül, ettől azonban még nem tekinthető betegnek. Ebben az állapotában kérheti olyan szakember segítségét, aki nála esetleg jártasabb abban, hogyan lehet egy-egy ilyen szituációból kikeveredni…

Érdemes szót ejteni arról a két szélsőségről, amely a terapeutákat, és rajtuk keresztül a potenciális klienseket is sújtja. Az egyik szélsőség szerint csak azok járnak terápiába, akik nem normálisak. Emiatt sokan nem mernek segítséget kérni, mondván „Nem megyek én szakemberhez, hiszen nem vagyok bolond”. A könyvben található terápiás leírásokból reményeim szerint kiderül, hogy azok az emberek, akik felismerik, hogy önerőből képtelenek megoldani egy helyzetet, és ehhez segítséget kérnek, valójában nagyon is intelligensek. A másik véglet szerint „Elmegyek terápiába, mert szeretném, ha a terapeuta megoldaná a problémámat”. Természetesen a terapeuta nem fogja megoldani a kliens problémáját. Segítséget tud nyújtani. Ha ez sikerül, akkor kliense képes lesz arra, hogy megoldja a saját problémáját.

Könyvemet ajánlom mindazoknak, akik szeretnének egy rövid betekintést nyerni a terápiás folyamatokba, gondolkodásmódba.

Ikigai - A hosszú élet japán titka Francesc Miralles, Héctor García



Mintha magazin cikkek lennének összeollózva. Egy zagyvaság. Az IKAGAI megismeréséhez keress más könyvet :(.

Hivatalos leírás:

A La Corua-i Egyetem gerontológiai kutatócsoportja szerint 2015 májusáig a világ legidősebb embere Okava Miszao volt, aki pontosan száztizenhét évet és huszonhét napot élt meg egy oszakai öregek otthonában.
Egy textilkereskedő lányaként született 1898-ban, abban az évben, amikor Spanyolország elvesztette két jelentős gyarmatát, Kubát és a Fülöp-szigeteket, az Egyesült Államok magához csatolta Hawaiit, és piacra dobták a Pepsi-Colát.
Okava Miszao egészen száztíz éves koráig ellátta önmagát közben összesen három különböző században élt.
Mikor a tudósok arról kérdezték, hogyan vigyázott az egészségére, csak ennyit válaszolt: Szusit ettem, és aludtam. Ehhez azért nem árt hozzátenni, hogy Okavának mindig is kivételesen nagy volt az életkedve. Mikor a hosszú élet titkáról kérdezték, remek humorral válaszolt: Én is ezt kérdezem magamtól.

Héctor García Spanyolországban született, de már több mint egy évtizede Japánban él. Népszerű blogjában angol és spanyol nyelven osztja meg a japán élettel kapcsolatos és a távol-keleti utazásain szerzett élményeit. A szigetország kultúrájáról eddig két könyve jelent meg.

Francesco Miralles Barcelonában látta meg a napvilágot. Tizenhét éves korában végigcsavarogta Európát, megfordult többek között Horvátországban és Szlovéniában is épp a jugoszláv háború idején. Pár évvel később itteni tapasztalatai alapján írta meg első kötetét, amit aztán tucatnyi regény, ifjúsági regény, továbbá pszichológiai kérdéseket boncolgató, illetve önsegítő könyv követett.

A japánok úgy tartják, minden embernek megvan az ikigaija, vagyis létezésének oka egyesek már rátaláltak, mások még csak most keresik.
Az ikigai az egyik titka az Okinava-sziget lakóinak, akik a világ leghosszabb életű emberei közé tartoznak.
A könyv megírásához a szerzők egészen az Okinava északi részén található Ogimi településig utaztak, ahol több száz interjút készítettek a helyiekkel. Megfigyelték étkezési szokásaikat, kapcsolataikat egymással, de leginkább a féltve őrzött titok érdekelte őket: hogyan találták meg a hosszú életű japánok a létüket elégedettséggel, boldogsággal és értelemmel megtöltő ikigait.
A kötet célja, hogy segítsen az olvasónak megtalálni a saját ikigaiát. Közben a japán filozófia számos olyan elemével is megismerkedhetünk, melyek egész életünkön át is segíthetnek megőrizni a test, elme és szellem egészségét.

A sikeres coach Steve Chandler, Rich Litvin



Mi a titok? Tolni kell, menni előre :). Legyél jó, nyűgözd le az ügyfeleidet, és csináld. Ja és tanulj, tanulj, tanulj. Ennyi a titok :(.

Hivatalos leírás:

Mutasd meg az ügyfeleidnek, amit nem látnak.
Mondd azt az ügyfeleidnek, amit senki nem mer a szemükbe mondani.
És annyi ügyfeled lesz, amennyit csak szeretnél.

Akár új vagy a szakmában, akár milliós bevételeket könyvelsz el coachként, A sikeres coachból megtudhatod, hogyan
- tegyél szert azokra a készségekre és módszerekre, amelyek segítségével azonnal nekiláthatsz az ügyfélteremtésnek
- teremts teljesen tisztességesen olyan ügyfeleket, amilyenekre vágysz
- állítsd ügyfeleid szolgálatába kivételes képességeidet és tehetségedet
- fejlessz ki egy érted dolgozó rendszert, amely ajánlások révén folyamatosan ellát új ügyfelekkel
- tegyél bátor, sorsfordító ajánlatokat
- lépj túl azokon a berögzült meggyőződéseken, amelyek a legtöbb coach (és ügyfeleik) sikerének útjában állnak
- küzdd le - örökre - minden coach két legnagyobb félelmét
- lépj túl azon, hogy próbálsz mások kedvére tenni ahelyett, hogy szolgálatot tennél nekik
- légy világklasszis coach rendkívül elkötelezett ügyfelekkel

És még sok mindent mást.

Hajszőnyegszövők Andreas Eschbach


Egy jó kis sci-fi. Két este kiolvasós.

Hivatalos leírás:

A távoli jövőben, egy még távolibb bolygón… A hajszőnyegszövők időtlen idők óta gyártják szőnyegeiket a császárnak – feleségeik és lányaik hajából. Egy ilyen szőnyeg elkészítése egy egész élet munkája, ellenértékéből a család újabb nemzedékének jóléte biztosított.
Egy nap aztán űrhajó érkezik, felderítőkkel a fedélzetén, és a bolygólakóknak szembesülniük kell a ténnyel, hogy a birodalom megfeledkezett róluk. Vajon szükség van még egyáltalán a munkájukra? És ha nem, az talán egyet jelenthet a birodalom végével?
Németország első számú bestsellerszerzőjének (A Jézus-videó) bemutatkozó regénye, amely aprólékosan kidolgozott társadalomképének és újszerű történetének hála több nemzetközi díjat is elnyert.

A titokzatos én Brian R. Little


A másik könyvvével megvett. Jó stílusa van a pasinak. Önismereti könyvek kedvelőinek ajánlott!

Hivatalos leírás:

Dr. Brian R. Little, az Én, jómagam és a többiek című könyv szerzője, nemzetközileg elismert tudós és előadó, szakterülete a személyiség-lélektan és a motiváció pszichológiája. Kutatásai, amelyekben azt vizsgálja, hogyan befolyásolják mindennapi személyes célkitűzéseink és "szabad személyiségvonásaink" életünk folyását, nagyban hozzájárultak az emberi boldogulás mikéntjének megértéséhez és sikeres alkalmazásához. Little professzor jelenleg a Cambridge-i Egyetem tanára, ahol a Pszichológia Tanszék jólléttel foglalkozó intézete, a Well-being Institute munkatársaként, valamint a társas környezetet vizsgáló kutatócsoportja vezetőjeként dolgozik. Emellett részt vesz az egyetem Judge Üzleti Iskolájának és Pszichometriai Központjának a munkájában is.
Korábban a McGill, az Oxfordi és a Harvard egyetemeken tanított. Rendkívül népszerű volt személyiségkurzusa a Harvardon, ahol három egymást követő évben választották "kedvenc professzoruknak" a végzősök. Kanada és az Egyesült Királyság között ingázva dr. Little az ottawai Carleton Egyetem professor emeritusa, de az egész világon tart előadásokat a személyiség-lélektan, a motiváció és a jóllét témaköreiben.

2018. március 28., szerda

Limit I-II. Frank Schätzing


Spoileres leírás!

Rendkívül dagályos könyv. Hosszú oldalakon keresztül semmi, de semmi nem történik. Érdektelen szereplők sorának részletes bemutatása, akik aztán később semmi lényegeset nem tesznek. Céltalan jelenetek sora. A felvezetés egy horror, ami semmit nem tesz hozzá a történethez. Politikai elemzésnek látszó konteók, nem létező afrikai diktátorokról, a kommunista Kína bűneiről, az olajiparról. A "gonoszok" célja a hélium 3 bányászat blokkolása, amit tök egyszerűen az űrlift felrobbantásával is meg tudtak volna oldani, nem kellett volna ezért a Holdra utaztatni egy bombát, ami nem is olyan egyszerű, mint elsőre látszik. Nincs is kifejtve! A kiszivárgott információ töredék, annyira jelentéktelen, hogy nehéz elhinni, hogy emiatt valaki illegalitásba vonul. Hiszen a valódi infóhoz, csak hosszas nyomozással jutnak hozzá a szereplők. Kicsit mondvacsinált az egész. Az sem hihető, hogy erőforrást nem kímélve még meg is akarnák ölni a lányt, aki ezt véletlen felfedezte.

Ennek ellenére, ha képesek vagyunk túltenni magunkat a negatívumokon és nem hajítjuk a könyvet a sarokba, akkor egészen jó akció jelenetekben izgulhatunk a főszereplőkért. 1400 oldal! Rengeteg. Olyan érzés, hogy csak azért nem 2500, mert a szerző észrevette, hogy a könyvének a címe Limit. A hiányzó 1100 oldalon még tovább mesélhetett volna és nem kellett volna hirtelen előrántott második bomba sztoriját pár oldalban lezárni.

Hivatalos leírás:

Beszippant a világűr? - Hetek alatt eldől az emberiség sorsa!

2025-ben járunk. Technológiai újítások forradalmasították az űrrepülést. Amerikaiak és kínaiak küzdenek a holdporban található hélium-3-ért, mely a következő évezredben környezetbarát módon láthatná el energiával az emberiséget. Országnyi méretű konszernek irányítják a politikát, harcban állva az energiapiac feletti uralomért.

Miközben Julian Orley, az excentrikus konszernigazgató illusztris vendégeinek körében utazást tesz a Holdra, Owen Jericho cyberdetektívnek a Sanghajban bujkáló szépséget, a kínai ellenzékit, Yoyót kell megtalálnia. A feladat kezdetben rutinmunkának tűnik, ám végül rémálommá válik: Kínán, Egyenlítői-Guineán, Berlinen, London át vezet kalandos útjuk, majd a Holdon folytatódik a hajsza. Üldözöttből vadásszá kell válniuk, hogy esélyük legyen a túlélésre. Rengeteg ember élete függ döntéseiktől...

Mi az a határ, amit semmiképp nem léphetnek át? Meddig zsákmányolható még ki a környezetünk, hogy igényeinket kielégítsük? Milyen következményei lehetnek túlzott kapzsiságunknak? Egyetlen rossz döntés, és végleg elveszítjük a zöldenergia kiaknázásának életmentő lehetőségét.

Frank Schätzing tudományos fantasztikus krimije világképünket megrengető vízió az emberiség megmentéséről. Egy filmszerűen pergő mese civilizációnk nem is olyan távoli jövőjéről - A RAJ szerzőjének új sikerkönyve!

2018. január 2., kedd

Időhajók Stephen Baxter




Hivatalos leírás:

A 19. század utolsó éveiben H. G. Wells, az angolszász SF atyja megírta egyik legfontosabb művét Az időgépet, a meg nem nevezett Időjáró fantasztikus történetét, utazásokról a távoli jövőbe és vissza, a viktoriánus Angliába. De talán mégsem ő találta ki az egészet, lehetett valami valóságalapja a mesének, esetleg egy élménybeszámoló…
Az Időjáró frissen előkerült, újabb kézirata csodálatos kalandokra invitálja olvasóit, többmillió éves utazásra, melynek során bepillanthatunk a morlockok és eloik által lakott Naprendszer távoli utópiájába, egy évtizedes világháború sújtotta Londonba, a paleocén őslényparadicsomába, és végül a messzi jövőbe, ahol az emberiség romjain született mechanikus életforma immár arra készül, hogy egy grandiózus terv végrehajtásával közvetlenül a kezdeténél terelje új irányba a történelmet.
És mindez amiatt, mert a 19. század utolsó éveiben egy angol író regényes formában nyilvánosságra hozta egy csupán Időjáróként megnevezett személy emlékiratait.

Stephen Baxter számos díjjal kitüntetett és még többre jelölt monumentális regénye a klasszikus wellsi történet újraértelmezése a tudomány és az irodalom legmodernebb eszközeivel.

„Egy hatalmas új tehetség!”
Arthur C. Clarke

„Asimov, Clarke és Heinlein nyomdokain járva végre valaki ismét olyan SF-et ír, amiben a tudomány is a helyén van. Élmény olvasni!”
New Scientist