Hivatalos leírás
A szerző jelenleg az amhersti egyetem Bizonytalanságtudományok Tanszékének professzora, egész pályafutása során a szerencse, a bizonytalanság, a valószínűség és a tudás problémáival foglalkozik. Először 2007-ben, majd 2010-ben átdolgozott, bővített formában megjelent A fekete hattyú című kötete az Egyesült Államokban és Kanadában is nagy sikert ért el. Mint egyik recenzense megjegyezte: „A fekete hattyú mérföldkő a könyvek sorában - maga is fekete hattyú.” Taleb fejtegetése szerint a fekete hattyú a rendkívül valószínűtlen események jelképe, amelyeknek három jellegzetességük van: előreláthatatlanok, tömeghatást váltanak ki, és utólag tudunk rájuk olyan magyarázatot találni, amelynek nyomán kevésbé esetlegesnek, előreláthatóbbnak látszanak, mint eredetileg. Ilyen fekete hattyú volt a Google sikere vagy 2001. szeptember 11. Taleb éveken át tanulmányozta, hogyan csapjuk be magunkat, és hitetjük el magunkkal, hogy többet tudunk annál, mint amennyit valójában tudunk. Ebben a könyvben megpróbálja felnyitni szemünket: összegyűjti mindazt, amit arról tudunk, amit nem tudunk. Meglepően egyszerű trükköket kínál arra, hogyan bánjunk a fekete hattyúkkal, és miként hajtsunk hasznot belőlük.
Vélemény
Huhh. 490 oldal, nem éppen füzetecske. Hááááát. Egészen izgalmasan indul a könyv, hogy a vége felé átcsapjon a közgazdászok ostorozásába, a gaussi eloszlás hasznavehetetlenségének bemutatásába. Néha felsejlik egy pici öniróni és humor is. A legvégén két oldalban ad némi tippet a fekete hattyúk kivédésre, amiben nem nagyon van igazi újdonság. Igaz azonban, hogy ismertségük ellenére a pénzpiacok szereplői mintha mégsem élnek ezekkel. Ha a polgári repülésben is annyi igazi idióta, ostoba lenne, mint a világ sorsát meghatározó közgazdászok, bankárok, politikusok között, nem is lenne már légi utasszállítás. Valahogy a közgazdászoknak, a bennük hívő politikusoknak elnézzük, hogy szétbarmolják a világot.
Sajnos az emberiség nem tanul. Nem kell messzire menni, nézzük a menekült válságot. Ez egy fekete hattyú volt (a mértéke előre nem volt látható, tömeghatást vált ki a mai napig és nagyszerű magyarázatokat kreáltak utólag). Egészen berepült a Bundestag elé és még akkor sem vették észre.
Ez a könyv már 7 éves. Nem nagyon látom a hatását. Taleb szorgalmasan fűrészeli az elefántcsont torony tartóoszlopait, de ha elolvasná a saját könyvét, jószerivel beláthatná, hogy teljesen hiábavaló a küzdelme. De legalább megpróbálja :).
Száz oldalban egészen jó kis könyv lehetett volna. Igazából így is az, csak picit feleslegesen hosszú. Amikor a szerző, azt kéri az olvasótól, hogy hagyjon ki részeket, akkor nyugodtan hagyja ki azokat :).
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gazdasági magatartás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gazdasági magatartás. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. március 23., szerda
2014. július 19., szombat
A választás paradoxona Miért a kevesebb a több? Barry Schwartz
Élmény beszámoló később.
Hivatalos leírás:
Miért fordítunk egyre több időt vásárlásra?
Miért okoz gondot a sok választási lehetőség?
Ha farmert szeretnénk vásárolni, ma már különböző színű és szabású nadrágok közül választhatunk. Ha samponra van szükségünk, körülbelül több mint száz fajta közül választhatunk. A választás mindig pszichés teher és felelősség is. A számtalan választási lehetőség közepette sokszor túl sokat foglalkozunk azzal, hogy „mi lett volna ha˝, ezáltal az esetleges kimaradt lehetőségekre gondolva csökken a megelégedettségünk.
A szerző arra ösztönöz, hogy ne csak passzív kiválasztók legyünk, hanem hozzunk létre új lehetőségeket.
A könyv jó néhány technikát is bemutat választásaink kordában tartására, a boldogságunk növelésére.
Közgazdászok szerint ha több választási lehetőséget kínálnak fel a vevőknek, az nagyobb és élénkebb versenyhez fog vezetni, mely által termelékenyebbek és hatékonyabbak leszünk. Barry Schwartz briliánsan mutatja be könyvében, hogy ez nem teljesen igaz, hiszen csak egy bizonyos pontig növekszik a hatékonyság és a fogyasztói jólét. Praktikus tanácsokkal lát el bennünket a választásaink kordában tartására, hogy azok több megelégedéssel szolgáljanak. Számos kutatással támasztja alá az emberi döntéshozatal folyamatát, mint például azt, hogyan választunk iskolát, párt vagy orvost. Végezetül emlékeztet minket arra, hogy mi hoz igazi boldogságot az emberi életbe.
„Ez a könyv kétfajta módon értékes. Egyrészt meggyőzően mutat rá arra, hogy legtöbbször a kevesebb választási lehetőség jobb, és hogy a legtöbben megpróbálják a legjobb döntést meghozni. Másrészt szellemes bevezetést nyújt a döntéshozatalról és az elégedettségről szóló aktuális pszichológiai kutatásokhoz.”
Daniel Kahneman, Nobel-díjas közgazdász
A Forbes.com és a Business Week magazin ezt a könyvet a 2004-es év tíz legjobb üzleti könyv egyikének nevezte.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
